Amikor ma a tatai vár mellett sétálunk, vagy az Angolkert árnyas fái között barangolunk, könnyű belefeledkezni a táj szépségébe. Ám ha egy pillanatra megállunk, a csendben mintha történetek is megszólalnának: emberi sorsok, döntések és titkok rajzolódnak ki a falak és a vízpart mögött.
Tata jelene és múltja nem csupán az épületekben és a tájban él, hanem azokban a személyekben is, akik évszázadokon át formálták a város arculatát. Grófok és grófnők, akik nem csak birtokolták ezt a vidéket, hanem gondolkodásukkal, döntéseikkel és szenvedélyeikkel alakították is – sokszor egészen új irányt adva a környék és Tata város fejlődésének.
Volt, aki a kultúrát és a művészeteket hozta közelebb a városhoz, más a sport és az aktív életforma alapjait teremtette meg, és akadt olyan is, aki a természetet formálta át úgy, hogy közben megőrizte annak harmóniáját. És bár a történelem gyakran a férfiak nevét emeli ki, a grófnők szerepe legalább ennyire meghatározó volt.
Ők voltak azok, akik sokszor láthatatlanul, mégis határozottan működtették a közösséget, kapcsolatokat építettek, sőt, ahogy az gróf Zichy Mária Henriette esetében látható, akár irányító szerepben is helytálltak – gazdasági döntéseket hoztak, felelősséget vállaltak, és meghatározó módon alakították a város mindennapjait.
Történeteik arra emlékeztetnek, hogy Tata múltját nem pusztán rangok és címek formálták, hanem gondolkodó, cselekvő emberek– nők és férfiak egyaránt –, akiknek öröksége ma is ott él a város minden szegletében.
Esterházy Ferenc grófra úgy emlékszik az utókor, mint a tatai „aranykor” megteremtőjére. Fiatalon, tele ambícióval vette át az uradalom vezetését, és nem elégedett meg a puszta örökség fenntartásával: modern, lüktető központtá kívánta tenni Tatát.
Fiatal korától kezdve érdekelte a zene és a művészetek, így az I. világháború után Bécsben folytatott zenei tanulmányokat, majd pedig 1933-ban a neves College of Music-on szerzett doktorátust New York-ban. Nem meglepő hát, hogy az ő nevéhez fűződik az Angolkertben megvalósult szabadtéri színjátszás, ahol négy évadon át a korszak legnevesebb hazai és nemzetközi hírű művészei léptek fel, s amellyel Tata újfent megerősítette pozícióját az európai kulturális vérkeringésben.
Esterházy gróf ezeken az előadásokon rendezőként, zeneszerzőként, karnagyként és házigazdaként is bizonyított. Az itt megrendezett nívós, több ezernyi nézőközönséget mozgósító operaelőadások és zenés táncjátékok messze földre vitték a város jó hírét.
Mecénási tevékenysége nem csupán úri passzió volt, hanem egy tudatos városépítő stratégia része: tudta, hogy a magas kultúra vonzza az értelmiséget és a befektetőket, ezzel pedig Tata presztízsét világszinten is növelte.
Mindemellett szívügye volt a nevelés és az oktatás fejlesztése is. 1930-ban katolikus fiúiskolát, 1936-ban pedig zeneiskolát alapított, de állandó adományokkal támogatta a leányiskolákat és a tatai piarista gimnáziumot is. Hitte, hogy a város fejlődésének kulcsa a kiművelt emberfőkben rejlik, ezért az oktatás támogatását nem adománynak, hanem a jövőbe történő befektetésnek tekintette.
Esterházy Ferenc gróf karizmatikus vezető volt, aki tudta, hogy a nemesi cím kötelezettséggel jár a város közössége felé. Rövid, de annál intenzívebb élete során pedig ezt számos területen bebizonyította.
Gróf Zichy Mária Henriette sokoldalú személyisége méltatlanul maradna árnyékban, ha csak „feleségként” tekintenénk rá. A két világháború közötti időszak meghatározó személyisége volt nem csak város életében, hanem a hatalmas grófi birtokállomány irányításában is.
Bár a korabeli társadalmi elvárások a háttérbe szánták a nőket, Zichy Mária a sorsfordító pillanatokban bebizonyította, hogy rendkívüli stratégiai érzékkel és vezetői képességekkel rendelkezik. Külön érdekesség e kapcsán, hogy férje, Esterházy Ferenc gróf nyíltan vállalta, hogy a gazdasági kérdésekhez nem konyít, így 1926-tól felesége intézte a birtok ügyeit – a jószágigazgatóval és az uradalmi gazdasági tanácsosokkal karöltve.
Modern, mai szóval élve „menedzser-szemlélete” tette lehetővé, hogy az uradalom a legnehezebb gazdasági válságok idején is stabil maradjon. Nem félt a számoktól és a felelősségtől: határozott kézzel irányította a beruházásokat, miközben pontosan látta, mely ágazatok szorulnak fejlesztésre. Férje 1939-ben bekövetkezett halála után kiskorú fia mellett intézte továbbra is a birtok ügyeit és meghatározó szerepet játszott az uradalom irányításában.
Ha volt valaki, aki a modern, dinamikus Tata alapjait lefektette, az minden bizonnyal Esterházy Miksa gróf volt. Nemcsak a diplomácia világában mozgott otthonosan, de ő volt a magyar sportélet egyik legfontosabb úttörője is.
Angliában tett utazásai során szerette meg az ottani sportkultúrát, és ezt igyekezett meghonosítani nem csak Tatán, de az országban is. Első tömegsportjaink kialakulása és sportegyesületeink szervezése egybeforr a nevével. Szenvedélyesen hitt a sport közösségformáló erejében: ő volt az alapítója a Magyar Athletikai Clubnak és az első hazai vívóklubnak is. Saját szakirodalmi írásait „Viator” álnéven jelentette meg.
Személyisége ma is inspiráló: amikor vízre szállunk az Öreg-tavon, kerékpárral fedezzük fel a környéket valójában az ő modern, életigenlő örökségét keltjük életre minden egyes mozdulatunkkal.
Esterházy Miksa gróf felesége, Sarah Caroll nem egy hagyományos európai arisztokrata családból érkezett, és épp ez adta különleges kisugárzását. Amerikai származású volt, egy diplomata lánya, aki már korábban is a társasági élet ismert alakja volt Washingtonban.
Az Újvilág frissességét és közvetlenségét hozta el a sokszor merev európai körökbe. Nem ijedt meg a tradícióktól, de képes volt azokat a saját ízlése szerint átformálni, ezzel egyfajta közvetlenséget kölcsönözve a tatai udvartartásnak.
Sarah Caroll egy rendkívül mozgalmas, nemzetközi közegbe lépett be férje, Esterházy Miksa oldalán is. Házasságuk egyben két világ találkozása is volt: az amerikai társadalmi nyitottság és az európai arisztokratikus hagyományok különleges összefonódása.
A korabeli leírások és levelek szerint intelligenciája és közvetlensége miatt a város lakói is hamar szívükbe fogadták az „amerikai grófnét”.
Esterházy József gróf nem csupán egy Esterházy volt a sok közül, hanem a korszak egyik legműveltebb és legbefolyásosabb államférfija. Amikor átvette a tatai birtokot, az még gyéren lakott, adósságokkal megterhelt, mocsaras és elhanyagolt vidék volt – ő azonban a vármegye főispánjaként és a szomszédos gesztesi uradalom birtokosaként meglátta benne a lehetőséget.
József gróf igazi „táj-alkimista” volt: ő hívta Tatára a korszak zseniális mérnökét, Mikoviny Sámuelt, hogy elvégeztesse a tatai táj egyik legnagyobb szabású átalakítását, ezzel új termőföldeket, élőhelyet és vízi közlekedési utat nyerve. Gróf Esterházy József ugyanis felismerte, hogy az „élő vizek városá”-nak jövője az ember és a természet harmóniájának megteremtésében rejlik. Ezzel párhuzamosan zajlott az elnéptelenedett és kis számban lakott falvak, valamint puszták újranépesítése.
Nem csupán tulajdonosa, hanem gondos elkötelezett oltalmazója volt e földnek: egy olyan „látnok”, aki tudta, hogy a vizek szabályozása valójában a város jövőjének és biztonságának záloga. Így amikor ma száraz lábbal sétálunk a tó körül és más környező területeken, gróf Esterházy József csendes, de meghatározó örökségét élvezzük.
Bár sokkal fiatalabb volt a férjénél, Esterházy József grófnál és a házasságuk mindössze nyolc évig tartott, az asszony példás hűségről tett tanúbizonyságot: fiatal özvegyként sem ment többé férjhez, és élete végéig őrizte férje emlékét. Sauer Antónia nemcsak kiemelkedő szépségéről, hanem éles eszéről is ismert volt; magas rangú, közméltóságot és katonai tisztséget betöltő férje mellett ő irányította a grófi udvart, és intézte az ezzel járó fontos feladatokat. Végrendeletéből az is kiderült, hogy Antónia rendkívül művelt asszony volt. Olyan különleges tárgyakat hagyott hátra, amelyek igazolják, hogy élénken érdekelték őt a kor nagy földrajzi felfedezései és a világ távoli tájai.
Helyi legenda szerint 1743-ban, amikor férje éppen Mária Terézia prágai koronázásáról tartott hazafelé, Sauer Antónia és menye, Pálffy Antónia lovas hintóval elébe siettek, hogy üdvözöljék. Amikor a tatai fácánoson haladtak át, a hintó alatt hirtelen leszakadt a híd. A kocsi, a lovak és a grófnők mind a mély, zúgó vízbe zuhantak. Bár az életük közvetlen veszélyben forgott, szerencsére mindkettejüket sikerült kimenteni. A menye olyan hálás volt a túlélésért, hogy megfogadta: egy kápolnát építtet a tatai kapucinusoknál a Szeplőtelen Szűz tiszteletére. A fogadalmat két évvel később teljesítették, és az alapkőletételnél Sauer Antónia is ott állt menye mellett.
Férje halálát követően Bécsbe költözött, de az Esterházy család tatai ágával és a várossal mindvégig szoros kapcsolatban maradt. Nagyon vallásos és jószívű volt: végrendeletében jelentős adományokat hagyott a tatai kapucinus szerzetesekre és a közeli Majkon élő „néma barátokra”, a kamalduli szerzetesekre is.
